2008. április 19., szombat

Ide-oda

Tegnap fél kilenckor értem ki. Még nem voltak sokan. A "kissátor" felé vettem az irányt, ahol a The Big Royal Kunamaka Orchestra kezdett. És nem is bántam meg. A kicsit System of a down-ra emlékeztető zenekar igencsak minőségi bulit nyomott nekünk. A showemberük pedig terelgette be az embereket a sátorba. És sikerült is mindenkit a színpad felé invitálni, hiszen elég beteg látvány volt az arc, a fején fekete harisnya, meztelen felsőtest, lánc a nyakán, amivel magát vezetgette. Aztán amikor már elegen voltak a sátorba felugrott a színpadra és ott kezdett ugrálni, na meg a közönség között.

A Kunamaka szörny

Amikor vége lett itt a bulinak, rohantam át a másik sátorba, hiszen ott már játszott a Másfél zenekar. Ők is megvadítottak mindenkit, a hip hopos, dnb-s, instrumentálos, elektronikusos kavalkádjukkal.

Másfél

Aztán rohanás vissza, és még épp elkaptam a Brains végét. Sajna erről lemaradtam, de a közönségből ítélve, mindenki nagyon jól érezte magát. Fishbone-ra kifáradtam és nem volt már hangulatom összepréselni magam, hogy beférjek a sátorba, ezért kintről hallgattam végig. Kicsi pihenés, aztán irány Anima sound system dj-set-re ahol ugráltam egy kicsit a csajokkal, és futottam a másik sátorba ahol hamisítatlan drum and bass hangulat alakult ki. Itt már megpihentem, és a végéig bent ugráltam a hangosítópult mellett. Mikor hazaértem már világosodott.
A Periszkóp rádió csapata is végig kint volt a PEN-en

1 megjegyzés:

Unknown írta...

Megértem, hogy kintről hallgattad a Fishbone-t, de bánhatod. Bent ugyanis tök nem volt nagy tömeg, a Quimby-féle szardíniázáshoz képest kb. a 2/3-a. Úgyhogy levegő is volt, meg hely is táncolni. Roptuk is, ahogy bírtuk :)